Mozart musical : Forog a tánc

Constanze:
Nagy Ég, fényes hajnal lett megint,
míg megleltem az ágyam én.
Dél sem múlt el még,
felkelni csacskaság,
hisz szörnyen bánt az éles fény.
Jó Ég! Micsoda egy kupleráj…
már nem találok semmit sem.
A házimunka sose szűnik.
Jobb lesz hát
ha megnyugszom, és el sem kezdem.
Egy művészférj az mást kíván,
azt inspirálnom kell.
S ha aztán újra este lesz,
majd ismét vár énrám egy hely:
Van egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz:
egy szál!
Mert azt sose bántam,
ha énnekem nagy dicsőség nem terem,
nem csábított rivaldafény.
Hisz egy éltanuló,
ugye gyakorolhat szüntelen,
s e rémes kínt nem vágytam én.
Mama folyton szidott,
hogy szegényházban végzem majd.
De azt mondtam én, úgyis rendben van!
Papa pedig ágált, sírt, és emlegetett rút jövőt.
S én szóltam, az szörnyen messze van!
A nővérem ő meg csak bíztatott,
hogy majd sokra viszem, nézzem őt.
S hogy én is kaphatnék komoly tapsokat,
de én sajnáltam rá az időt, mert:
Volt egy hely, hol forgott a tánc,
és azt gyűlöltem én,
hogyha nélkülem járták.
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsaszár.
S ha egy nap a férjem
-Isten óvja őt-
munkalázban csonkig ég,
és itt hagy ő engem végül majd,
én sajátos módon gyászolom őt, mert:
Lesz egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?
Csak ropni, és égni és álomban élni.
Kicsi pezsgő az kell,
s hajamban papírrózsa lesz: egy szál.
Ugyan miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák?

Mozart: Zene az vagyok én

Csak te meg én, meg a zene, ami győz!

Tátja majd csak a száját sok fancsali csősz,

mert a Föld most az én zenémre vár,

és mind, aki hall majd, elalélva csodál!

Míg szenved az ostoba úr, szabadon a zseni él,

mert röptet a szárnyán ihlet-teli szél!

Szól egy égi hang, mely csak bennem zenél!

Dúr vagyok és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend!

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Mert tévedés zene nélkül az élet!

Nem vagyok

én ügyes szófacsaró,

és nem vagyok költő –

nem úgy jön a szó,

sem a kép, csak az árnyak

és a fény,

mert nem vagyok festő,

csak álmom enyém!

Wolfgang: Nem vagyok képmutató, aki alakokat vált,

és nem vagyok színész,

és megvetem én a nagy maszkabált,

s a sok-sok rossz szabályt!

Dúr vagyok, és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend!

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Én vagyok a ritmus és a gyászdal és a könnyű tréfa mind!

A tiszta hang, a disszonáns – mind én vagyok,

de még se bánts, az élet szól így!

Buta vagyok, okos vagyok, mikor melyik, mondd?

Kedves vagyok, undok vagyok – mi ezzel a gond?

Zene, az vagyok én!

Szeress hát, mert én így élek őszintén!